facebook
Söndörgő Fesztivál Szentendrén
 

A hagyományos szentendrei szerb búcsú népszerűsítése és a Magyarországon élő délszláv kisebbség több száz éves kultúrájának bemutatása a célja az idén első alkalommal megrendezett Söndörgő Fesztiválnak. Az augusztus 17-i és 18-i rendezvényen a szervezők lehetőséget szeretnének biztosítani fiatal zenekaroknak, táncegyütteseknek, de fontosnak tartják az idősebb generáció jelenlétét is. A helyszín a négy éve felavatott Vujicsics Tihamér tér, mely Szentendre legforgalmasabb sétálóutcájának egyik "kiszögellésében" helyezkedik el, és minden év augusztus 19-én a szentendrei Preobrazsenszka szerb templom búcsújának fő terepe.


   
 
A fesztivál névadója, a Söndörgő Fotó: Klebercz K.
 


 

Az első nap legfontosabb fellépője az a Vujicsics együttes, mely még 1974-ben - az akkoriban kibontakozó táncház-népzenei mozgalom részeként - alakult a Budapest környéki települések (Szentendre, Pomáz, Csobánka, Budakalász) szerb közösségeiben megőrzött népzenei hagyomány ápolására. Később a Duna menti és dél-magyarországi horvát népzene gyűjtése, feldolgozása, megszólaltatása és e sokszínű népzenei kultúra gyökereinek bemutatása szintén programjuk része lett. Bár Eredics Gábor és társainak repertoárja az archaikus hagyományokból merít, de egyben újra is éli, újra is termeti azokat. Nem véletlen, hogy az elmúlt három évtizedben Európa egyik megbecsült koncertzenekarává váltak, ráadásul a kezdetek óta változatlan összetételben működnek. Saját albumaikon túl a nyolcvanas évek elejétől a nemzetközi összetételű Vents d'Est (Keleti szél) együttes tagjaként szintén készítettek hangfelvételeket.

A Vujicsics után lép színpadra a Szalonna együttes, melynek tagjai mindannyian a Galga mente falvaiban laknak. Alapvetően autentikus magyar és román népzenével foglalkoznak, azonban készítenek zenei feldolgozásokat is. Több profi és amatőr táncegyüttessel, illetve szólistával játszanak együtt, többek között a Magyar Állami Népi Együttest kísérik.

Mostani koncertjükön több vendégzenész is fellép velük, majd a Szomjas György filmje kapcsán alkalmilag létrejövő, a Söndörgő tagjaival kiegészült Vabagond formációval is játszanak. Később a kifeszített vászon az érdeklődők meg is tekinthetik, hogyan készült az októbertől a mozikban látható új Szomjas-film.

Másnap a moldvai zenét játszó Kárpátia együttes kezd, őket a Mohács környéki tamburazenei hagyományokat képviselő Versendi Kovács József és zenekara követi, majd jön a fesztivál névadója-házigazdája, az 1995-ben Szentendrén alakult Söndörgő együttes. Repertoárjuk főként magyarországi szerb és horvát dallamokból áll, de foglalkoznak a szerbiai és a horvátországi hagyományokkal, valamint a Balkán zenéjével is. Elmondásuk szerint részben a családi hagyományok, részben pedig a délszláv népzenéhez való vonzódásuk miatt tűzték ki célul e hagyomány ápolását. Hangszereléseikkel stílusos megjelenítésre, az archaikus népzenei rétegek koncertszerű bemutatására törekednek. Fő profiljuk Magyarország déli részén, főleg Baranya megyében elterjedt tamburazene autentikus megszólaltatása, alkalmanként harmonikával, furulyával kiegészülve.



   
 
Az együttes