facebook
A népzene és a klasszikus zene egysége

A húsvéti locsolástól a Zeneakadémia nagyterméig

Negyedszázados lét azonos felállásban - ezzel nem sok zenekar büszkélkedhet. A Vujicsics együttes tagjai komoly felelősséget vállaltak, amikor az ismert zenetudós nevét felvették, ezzel is kinyilvánítva, hogy folytatják az általa megkezdett munkát. Visszatekintve az elmúlt huszonöt évre, megállapítható: méltó módon bántak és bánnak Vujicsics Tihamér nevével és örökségével. Eredics Gáborral az együttes életének fontos eseményeit igyekszünk felidézni.

- Még ha akartátok volna, akkor sem igen tudtátok volna kivédeni az együttes létrehozását, hiszen megannyi tényező taszított benneteket ebbe az irányba. Csokorba gyujtenéd e motivációkat?

- Első helyre az 1974-es pomázi húsvéthétfő kívánkozik, amikor a település lakóiként szokásunkhoz híven elmentünk meglocsolni a lányokat, de korábbi gyakorlatunktól eltérve úgy gondoltuk, hogy zenével is locsolkodni fogunk. S bár inkább bohócságnak vettük a dolgot, semmint komoly produkciónak; hiszen muanyag zsákból készített dudát is bevetettünk - nem is délszláv, hanem magyar zenét játszottunk, többek között köcsögduda segítségével -, a fogadtatásból is úgy éreztük, hogy a népzene megszólaltatásában magasabb szintre kellene lépnünk. A későbbi Vujicsics együttes három tagja részt vett a mulatságban, a zenekar születésnapja így pontosan meghatározható.

- Zenészekben pedig nem volt hiány, hiszen a Vujicsics majd minden tagja együtt nőtt fel...

- Szendrődi Feri Kálmán bátyámnak, a bőgősünknek gyerekkori barátja, a budakalászi Brczán Miroszláv pedig Győri Karcsival és velünk egy zeneiskolába járt. Ráadásul tíz éve muködött már egy rézfúvós zenekar, amely a pomázi hagyományoknak megfelelően természetesen főképp sváb muzsikát játszott, de szerb és szlovák feldolgozásokat, komolyzenei átiratokat is megszólaltatott. Borbély Misi szaxofonozott, Kálmán bátyám harsonázott és baritonon játszott, Szendrődi Feri volt a slagverk - ütő -, azaz a nagydob-csinel, én meg harmonikáztam. A vezetőnk, Papp Tibor bácsi zseniális pedagógus volt, nem véletlen, hogy a társaság kilencven százaléka - sokan eredeti terveiket módosítva - zenei vagy zenével kapcsolatos pályát választott: zenetudós, koncertező muvész, hangszerkészítő, zenetanár, katonazenész egyaránt kikerült ebből a kis falusi csapatból.Itt - no és a zeneiskolában - szereztük meg az együttmuzsikálás semmihez sem hasonlítható élményét. Tibor bácsi a zenekar tagjainak tudása szerint hangszerelte meg a muveket, s abban az időben igencsak újszerunek számított, hogy ilyen kis kamara-összeállítások ennyire igényesen szólaljanak meg. Összhangzattant és hangszerelést is tanított nekünk. Ahhoz a munkához, amit később a Vujicsicsban elkezdtünk, tehát hogy gyujtünk, lejegyzünk, hangszerelünk, feldolgozunk, számunkra nagyon fontos iskolának bizonyult a fúvószenekarban eltöltött idő.

- Ebből persze még nem következett a délszláv zenei orientáltság..

.- Ez a mozzanat onnan fakad, hogy Pomázon megalakult egy nemzetiségi tánccsoport, ahol kezdetben idősebb zenészek muzsikáltak, de a fiatalítás igényével érdeklődőket kerestek az egyik fúvószenekari próbán. Jelentkeztünk, s most már elsősorban szerb-horvát zenét játszó együttessé alakultunk, amely azért magyart és svábot is megszólaltatott. Fantasztikus volt megtanulni a tánc alá muzsikálást, s annyi érdekes zenét megismerni. Arra is rájöttünk, hogy a fúvóstradíció mellett Pomázon a szerb közösség hagyományai is milyen nagy értéket képviselnek. Ráadásul ki voltunk éhezve az olyan ritmusos, pergő zenékre, mint a kólók. Ugyanakkor a táncegyütteseknél általános gyakorlatot egyre méltatlanabbnak éreztük, nevezetesen azt a szokást, hogy két szám között lépjen színre a zenekar, s játsszon valamit betétszámként, amíg a táncosok átöltöznek. Nem elsősorban magunk, hanem az egész, amolyan időkitöltő szituáció miatt kifogásoltuk ezt a másodlagosságot. Azt szerettük volna, hogy a zene is megkapja azt a rangot, amit a tánc.A fúvószenekarban még játszottunk, de ezzel kezdetét vette egy önálló zenekari munka, amely egy saját muhely kialakulásához vezetett. Ezt az is inspirálta, hogy a pomázi hagyományos szerb ünnepeken egyre inkább ránk szállt az idősebb zenészektől a muzsikás feladata, s nagyon jó érzéssel töltött el bennünket az, ahogy a szerb közösség viszonyult hozzánk. Nem kívülállónak tekintettek minket, pedig csak egy-két igazi szerb volt közöttünk, bár származási kapcsolatokkal többen büszkélkedhettünk. Elfogadtak, bátorítottak bennünket, figyelemmel kísérték, segítették fejlődésünket.

- Ellentétben a táncházas együttesekkel, amelyek tudatosan alakultak a magyar népzene megszólaltatására, talp alá játszására, ti inkább belesodródtatok ebbe a világba, hiszen előbb volt meg a közönségetek, mint hogy a zenekar léte tudatosodott, és profilja végleg kialakult volna...

- A táncházmozgalom hallatlan lendülettel indult vagy két esztendővel a megalakulásunk előtt. Mi is rendszeresen lejártunk a Közgáz-táncházba, ahol aztán évekig játszottunk. Ez azért érdekes, mert addig csak a széki zene és tánc ment, s megjelenésünkkel a klub magyar és délszláv vegyes táncházzá alakult. Az együttmuködés sikeresnek bizonyult, mert aki nem mert beállni az individuálisabb széki táncokba, a lánctánc kólóba könnyebben bekapcsolódott, majd nekibátorodva a székit is megkóstolta.Vujicsics Tihamérral való találkozásaink is erre az időre estek. Sokan csak a televízió szórakoztató musoraiból ismerik őt, s nem is tudják, hogy mekkora zseni volt ez a nyolc nyelven beszélő tudós. Előfordult, hogy egy nemzetközi konferencián megkérdezte, milyen nyelven tartsa meg az előadását. Hazalátogatott a szerb ünnepekre, így ismerkedtünk meg, s a találkozások, együttmuzsikálások ezen alkalmakkor rendszeressé váltak. Örökké emlékezetes marad számunkra budakalászi utolsó beszélgetésünk, amikor a közös jövőt tervezgettük. Ezután utazott el Damaszkuszba, a Rákóczi-induló gyökereit kutatni. A tragédia hírét, hogy lezuhant a repülőgépe, alig tudtuk elhinni. Halála után egy évvel vettük fel a nevét, ami óriási felelősséget jelentett. Szombathelyen játszottunk először Vujicsics együttesként.

- Ekkor jött az 1976-77-es Ki mit tud?, mely átütő sikert hozott nektek...

- Először el sem akartunk indulni, nem is tudtuk, hogy lesz-e egyáltalán népzenei kategória. Ám Kendeffy Judit, aki Szentendrén dolgozott népmuvelőként, rábeszélt minket. Különösképpen nem bíztunk a sikerben, de végül megnyertük a kategóriát, s egy csapásra ismertek lettünk.Zenei koncepciónk tehát, hogy elsősorban hazai szerb és horvát dallamokat játszunk, ekkorra alakult ki. Főként a Baranyában - Mohácson, Felsőszentmártonban - végzett gyujtéseink során rádöbbentünk, hogy mekkora értékeket hordoz ez a népzenei hagyomány, amelyet azáltal tudunk széles körben népszerusíteni, azaz közkinccsé tenni, hogy e muzsikából koncerteken játszható feldolgozásokat készítünk. Ezzel kettős hatást értünk el: a hagyományt hordozó szerb és horvát közösségeket is rádöbbentette zenei örökségük értékére, ugyanakkor a más anyanyelvu, például magyar közönség is kezdte befogadni, nem csupán kuriózumként kezelni a délszláv népzenét. Emellett a táncházban való muzsikálást sem hagytuk abba, a zenei anyagot így eredetiben is játszhattuk.

- Nálatok mit jelent a feldolgozás? Hiszen a Vujicsics együttesnél nem arról van szó, hogy nem odaillő hangszereket - szintetizátort, elektromos gitárt, kobzát - is bevontok, vagy megváltoztatjátok a ritmust...

- Ez a zene eredetileg táncmulatságok vagy ünnepek alkalmával szólalt meg, nem létezett olyan funkciója, hogy koncertmusor keretében hallgassa a közönség. Ezért ha e dallamokat óvatlanul színpadra visszük, könnyen feszengeni fog a zene. Ennek elkerülésére körültekintően kell odahelyezni. Két megoldás kínálkozik: egyik az autonóm feldolgozás, amikor a népzene a muvészi kifejezés nyersanyaga. Nálunk azonban nem ez történik, a hagyomány csak annyiban módosul, hogy a zene a koncertpódiumon is meg tudja mutatni a benne rejlő valódi értékeket. Ez a másik lehetőség. Nem húzunk rá idegen ruhát. Első hallásra nem is tunik ki, hogy ez feldolgozás, a koncertközönség számára mégis kifejező, önálló zenei formát ölt.A népzene fantasztikus kamaramuzsika, amely a muvészi önkifejezés teljes értéku megjelenési formája. Többek között ez a felfogás is magyarázata huszonöt éves együttlétünknek mindamellett, hogy egy baráti közösségről van szó, amely számos közös élményt szerzett úgy, hogy a kellemes oldal mellett sok nehézséggel is szembe kellett néznünk. Történetünknek ezek is értékei.

- Históriátokra visszatérve, 1981-ben megjelent az első lemezetek, mely rögtön elnyerte az Év hanglemeze díjat, ami rangos szakmai elismerést jelentett...

- A Ki mit tud?-ra a Hungarotonnál is felfigyeltek. Az általad említett első lemezünket cédén is szeretnénk a jubileumi időszak alkalmából megjelentetni. 1985-ben látott napvilágot második lemezünk, amely külföldön ért el nagy sikert. A Hannibal Records, a későbbi Rycodiscs ugyanis megvásárolta a licencét a Hungarotontól. Később kiadtak az Egyesült Államokban egy lemezt, amelynek egyik oldalán lakocsai zenét játszunk, a másik oldalán pedig az Újstílus együttes muzsikál. Ezen hosszabb terjedelmu összeállítást mutatunk be, s a tempónál is ügyeltünk, hogy az jobban alkalmazkodjon a tánchoz, ugyanakkor annak is zenei élményt nyújtson, aki csak hallgatni akarja a muzsikát. A kettő nehezen egyeztethető, de úgy érezzük, sikerült. Azóta is nagy örömmel hallgatjuk ezt a felvételünket.Tavaly jelent meg a Samo sviralj - Te csak zenélj - címu cédénk, melyen a Rastanac a legfontosabb dallam, a békéért mondott zenei fohász.Idén meg szeretnénk jelentetni egy lakocsai-Dráva menti lemezt, és elindítani az Izvor (Forrás) sorozatunkat, amely Bartók 1912-es bánáti fonográfgyujtései mellett korai gramofonfelvételeket ad közre, és archívumokban lappangó anyagokat is tartalmazna. Jövőre, Tihamér halálának 25. évfordulójára tervezzük kiadni az ő korai, rendkívül értékes gyujtésének a hangzó anyagát.

- Ennek egy részét 1992-ben megjelentette a Quintana Harmonia Mundi, amelyet te szerkesztettél, s az ismertető szöveget is te szignáltad...

- Igen, de csak rövid ideig forgalmazták, így kevesen juthattak hozzá, legalábbis Magyarországon. Tervünk szerint a teljes anyag napvilágot látna az Izvor sorozatban. Ez azért különösen izgalmas, mert a nyelvi határ környékén és a diaszpórában, a délszláv kultúra északi részein archaikus zene maradt fenn a gyakran etnikai szigetekként élő közösségek jóvoltából. A délszláv hagyományok szempontjából ez olyan, mint magyar vonatkozásban az erdélyi és a moldvai magyar népzene. Mindemellett a magyarsággal való több évszázados együttélés következtében ez a zene azért is más, mert a két kultúra gazdagítóan hatott egymásra. Hogy mást ne mondjak, a tamburazenekari hagyomány például a magyar népzenét játszó cigány zenekarok mintájára alakult ki.

- A Bartók-anyag rekonstrukciója azt jelenti, hogy az eredeti felvételeket élvezhetőbb technikai színvonalon jelentetitek meg, illetve magatok is eljátszátok XX. század legnagyobb zeneszerzője által gyujtött zenét?

- Pontosan. Már 15 éve munka alá vettük, második lemezünkön is játszottunk belőle. Bartók gyujtése azért is fontos, mert le is jegyezte az általa rögzített felvételeket. A Vujicsics Egyesület - zenekarunk tavaly óta egyesületi formában muködik - már megszerezte a jogörökösök beleegyező nyilatkozatát a lejegyzett anyag megjelentetésére. A hangfelvételek másolatát pedig megvásároltuk a Néprajzi Múzeumtól, s meg is tisztítottuk a zörejektől. Így, reméljük, semmi akadálya nem lesz a fonográffelvételek és lejegyzésük együttes kiadásának. Ez rendkívül jelentős lenne, hiszen Bartók magyar népzenei gyujtéseit már közreadták, ám - a főként Magyarországhoz kötődő - délszláv felvételei terén nagy hiátus mutatkozik.Az archív felvételek komplett kiadása ugyanakkor lehetőséget nyújt arra, hogy a zenekar az előbbiekben már taglalt feldolgozási hitvallásának megfelelően újra játssza ezeket a dallamokat, hogy a laikus közönség számára még élvezhetőbb legyen. A kettő remekül kiegészíti egymást. Az sem kizárt, hogy az általunk feljátszott anyagban az eredeti zene is megszólal. Természetesen csak akkor, ha ez nem blikkfangos, technikai trükként jelenik meg, hanem mert zeneileg indokolt. Ezenkívül a rádióban készült, illetve az arra érdemes amatőr felvételeinket is szeretnénk cd-re venni, tehát gazdag kiadói terveket szövögetünk.

- Említetted második lemezetek nemzetközi sikerét. Külföldön persze nemcsak ebben a formában váltatok ismertté...

- A legelső, még nem önálló kiruccanásunk is a Ki mit tud?-nak köszönhető. Előbb a türkméniai Ashabatban vettünk részt egy jutalomúton, majd egy Varsó-Leningrád (korábban és ma: Szentpétervár)-Helsinki körúton, ahol már zenéltünk is.Az első külhoni meghívások egyike Miroszlávnak és nekem szólt a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, és szakmai fejlődésünk szempontjából óriási jelentőségunek bizonyult. A belgrádi egyetem népzenei fakultásának ösztöndíjával posztgraduális képzés keretében egy több hónapos jugoszláviai tanulmányúton vettünk részt, melynek során a szerb és a horvát népzenekutatás legjelentősebb szakembereitől hallgattunk előadásokat. Mindemellett rengeteg helyen gyujtöttünk, és ez alkalmassá tett bennünket arra, hogy a magyarországi délszláv népzenei hagyomány értékeit és sajátosságait tisztán felismerhessük. Értékkülönbség nincs a szerbiai, a horvátországi és az itteni zenék között, de mindezek együtt teszik teljessé a képet.A jugoszláviai néptánc- és népzenekutatók nagyon jó kapcsolatot tartottak fenn a magyarországi tudományos muhelyekkel. A munka súlypontja persze máshová esett a két országban: nálunk nagyobb szerepet kapott a meglévő anyag feldolgozása, rendszerezése, odakinn pedig az anyagrögzítés a még élő, szépszámú adatközlővel. Ez a két ország sajátosságaiból adódik, hiszen míg nálunk például Pál Pista bácsi az egyetlen élő dudás - őt akkor még nem is ismertük - Macedóniában egyetlen faluban, egy ház konyhájában három fantasztikus dudással találkozhattunk.

- Idehaza viszont keveset gyujtöttetek...

- Itthon munkamegosztás jött létre: Tihamér halála után Vizin Antus barátunk végezte ezen a téren a nagyobb munkát, aki rengeteg területet végigjárt, mi pedig inkább az archív felvételek felkutatásában jeleskedtünk

.- A külföldi koncertezést ugyanakkor viszonylag későn kezdtétek...

- Igen, mert sokáig uralkodott az a nézet, hogy a Vujicsics együttes nem magyar kultúrát képvisel. Időbe tellett annak tisztázása, hogy az a muzsika, amit mi játszunk, magyar földből sarjadzott. Amikor ezt sikerült elfogadtatnunk, beindultak az utak az Interkoncerten keresztül.Az első kiruccanásunk Provence-ba, Spanyolországba és Belgiumba vezetett Michel Montanaro meghívására. Mint kiderült, a külföld számára nagyon is érthető, hogy hazánkban kisebbségi kultúra is létezik. Ennek tudatosításában a táncházmozgalom szerepe is felértékelődött, azaz hogy a budapesti táncházakban is rendszeresen felcsendült ez a zene.Franciaország azóta is az általunk leggyakrabban látogatott vidék, ahová évente akár több alkalommal is kapunk meghívást. Legutóbb júniusban jártunk kinn. A Vujicsics együttes tagja a Vent d'Est - Keleti szél - nevu zenei csoportnak. Ennek koncepciója különbözik ugyan zenekarunk szemléletétől, de a mögöttes filozófiát, a különböző kultúrák egymást gazdagító találkozását a legteljesebb mértékben magunkénak érezzük. Provence-i, katalán, szlovákiai magyar, magyarországi délszláv, marokkói, burundi, franciaországi kabil muzsikusok, énekesek játszanak együtt ebben az alakulatban.Emlékezetes meghívást kaptunk egyszer Kuwaitba, ahol kétszer fél évet töltöttünk el, s minden este a Sheraton Hotelben muzsikáltunk. Ám ez nem hakni volt, hanem a saját repertoárunkat játszottuk. Ezt Európában nem lehetne megcsinálni, mert kontinensünkön a nemzetközi sztenderdekhez ragaszkodnak. Mindenki azt mondta, hogy ez fel fogja oszlatni a bandát. Ráadásul az első alkalommal Borbély Misi katona volt, s nem engedték ki, ezért Nikola Parovval utaztunk ki. Feloszlás helyett vele is jó barátságba kerültünk. Nekem már csak azért is kedvező pillanatban jött ez a lehetőség, mert előtte lerepült az egyik ujjhegyem. Juhász Zoltánnal találkoztam volna egy gyimesközéploki kocsmában, de nem értem oda, mert már Székelyföldön autóbalesetet szenvedtem. Budapesten mutötték meg a kezem, szerencsére erre nem lehet panasz, s nekem nagyon jó edzőtábornak bizonyult a mindennapos kuwaiti zenélés. Visszaszereztem a technikámat. Egyébként nem a széthúzás, hanem az összetartás erősödött. Hazaérkezésünk után vettük fel második lemezünket, nem véletlen, hogy ezen az albumon a technikára összpontosítottunk. A szakmának ilyet is produkálnunk kellett, s persze magunknak is. Ezzel szemben a "Samo sviralj"-t a szentendrei Keresztelő Szent János-templomban vettük fel, két mikrofonnal. Mindhárom lemezünk a már említett koncepciónk szerint, de másfajta megközelítéssel készült.Az első kuwaiti felkérés után azonnal Belgiumba utaztunk, ahol a Jeunesses Musicales meghívására turnéztunk - az arab világ után rögtön belecsöppentünk a belgiumi télbe, mely harmincfokos hőmérséklet-különbséget jelentett. Maradandó élményt hozott egy nagy-britanniai koncertkörút is, melynek során a londoni Purcel Roomban és az edinborough-i Queen's Hallban is felléptünk, ahol a legvájtfülubbeket is lázba hozta a kis magyarországi falvak zenéje csakúgy, mint a Womed Festival - enyhén szólva - alternatív közönségét. Dániában nyolcvanezres publikum előtt játszottunk a Roskilde-fesztiválon.Egy emlékezetes utunk Ausztráliába vezetett, ekkor a nyugati partvidék kivételével az egész országot bejártuk, miközben főként klasszikus zenét kedvelő közönségnek játszottunk. Magyar népzenét is, és a programba az is belefért, hogy az ottani Magyar Házban is fellépjünk, a szerb húsvétot pedig egy kinti szerb kolostorban ünnepeljük - természetesen muzsikával. Ez azért felejthetetlen, mert Pomázt és Szentendrét idézte fel. A Musica Viva Australia remekül megszervezte az utat, már évekkel előtte tudtuk, hogy mikor hol lépünk fel - s minden a forgatókönyv szerint történt. Ausztrália számunkra azért is kedves, mert e távoli földrész közvetítette később gyümölcsöző kapcsolatunkat a Hannibal Records képviselőjével.

- A hattagú Vujicsics együttes más zenészekkel is rendszeresen muzsikál együtt...

- Hozzánk szinte zenekari tagként mindig csatlakozott néhány énekes szólista. E társaság magja majdnem a kezdetektől Sebestyén Márta, Gyenis Katalin, Greges Marica - ők az első lemezünkön is szerepelnek -, kisebb gyakorisággal Radics Ibolya és Frei Erika. Az utóbbi néhány esztendőben rendszeressé vált, hogy Sebestyén Márta egymaga is fellép velünk. Ugyanakkor hangszeres zenészekkel is gyakran muzsikálunk együtt, közülük Juhász Zoltánt, Szabó Zoltánt s a legújabb időkből Szokolay Dongó Balázst és Vizin Antust említem - mindannyian dudások. Tihamérral az utolsó találkozásunkon, a budakalászi búcsúban sokat beszéltünk a dudáról...

- Az ember azt hinné, hogy az adatközlő és a táncházas zenészek kapcsolatában csak az előbbiek hatnak, ám ez visszafelé is igaz. Sok falusi muzsikus a városi zenészek inspirálására vette elő újból a hangszerét, s kezdte felidézni a régi dallamokat. A nagysajói zenekar például a Téka együttes hatására állt ismét össze. Ti éreztek ilyen hatást?

- A zenei programunk kialakulásakor már eltunőben voltak a régebbi délszláv összeállítások. Egy tamburazenekar lassan úgy nézett ki, hogy három tangóharmónika meg dobszerkó. Megtanultunk a hagyományos hangszereken játszani, s tudatosan alakítottuk ki a tradicionális tamburazenekarra épülő repertoárt. Fantasztikus érzéssel tölt el bennünket, hogy ennek szakmai és zenész körökben meg lett a hatása, mert a tambura ismét népszeruvé vált. A nemzetiségi fiatalok is kitanulták a hangszereiket - Pécsudvaron például ismét létezik tamburazenekar -, de a magyar zenészek is szívesen választják a délszláv muzsikát. Jó példa erre a Rece-fice együttes.Ugyanakkor nemcsak a zenészek oldaláról érezzük ezt a hatást, hanem a hangszerkészítők részéről is. Az azóta elhunyt Boczán Béla bácsi már egy ideje csak hegeduket készített és vonókat szőrözött, de újra elkezdett tamburákkal is foglalkozni. S nemcsak a régi mestereknél figyeltük ezt meg: nagy örömünkre ma már Szentendrén is kitunő tamburák készülnek.A zenére visszatérve, akikről igazán úgy érezzük, hogy a mi utunkat folytatják, a ránk jellemző hangzást adják vissza, az a Sündörgő együttes, mely családi szempontból is kötődik a Vujicsicshoz: Kálmán bátyám és a másik testvérünk fia is ebben a zenekarban játszik. Ez azért is jó érzéssel tölt el bennünket, mert ennyi idő után rendkívül fontosnak tartjuk tudásunk, tapasztalataink átadását, hogy ezt mások is hasznosíthassák. Feri a pomázi zeneiskolában is tanít tamburát, én pedig a budakalászi zeneiskola, a Kalász Muvészeti Iskola igazgatója vagyok, ahol harmonikát, tamburát és népzenei kamaramuzsikát tanítok. Ebben az iskolában klasszikus zene és népzene oktatása folyik, s reményeink szerint a jövőben a régi zene, az egyházi zene és a néptánc is bekerül a tananyagba, és ezek kiegészítik, gazdagítják egymást.Kálmán nagyfiának esete egy nagyon hatásos zenepedagógiai módszerre hívja fel a figyelmet. Sokszor közénk telepedett, amikor gyakoroltunk, s ha elaludt, az édesanyja elvitte lefektetni. Évekig így ment, míg egyszer csak hallja az apja, hogy a ház felső szintjéről egészen jó zene hallatszik. Fölmegy, és azt látja, hogy fia és négy barátja muzsikál. Nem kényszerből tanulták meg a délszláv dallamokat, hanem "maguktól". A budakalászi zeneiskola tananyagának sokrétusége jó lehetőséget kínál arra, hogy a klasszikus és a népzenének, vagyis az írott és a szájhagyomány útján terjedő kultúrának a romantika koráig meglévő egységét visszahozzuk. Ha e két terület összefog, mindegyik gazdagodik. A közeledés szándéka mindkét oldalról megvan, nem szabad elszalasztani ezt a napjainkban kínálkozó alkalmat. E gondolatot fejezi ki az október 28-án a Zeneakadémia nagytermében tartandó koncertünk is.

K. Tóth László