facebook
JÁTÉK - HATÁROK NÉLKÜL

Bartók és a Balkán: a Söndörgő és a Kelemen Kvartett koncertje

Hogyan kerülhet össze egy balkáni népzenét játszó együttes egy klasszikus vonósnégyessel? Mi köze van Bartóknak a szerb-horvát tamburazenéhez? Nagyon is sok, amint azt a CAFe Budapest nyitókoncertjén megtudhattuk. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.

Nem is olyan rég a Zeneakadémián már akadt arra példa, hogy egy tágabb kontextuson belül valamelyest középpontba kerüljön Bartók 1912-es szerb gyűjtése, mely során a komponista Temesmonostoron és Sárafalván rögzített dallamokat, hiszen tavaly ősszel a Vujicsics együttes 40 éves születésnapján hallhattunk a gyűjtésből és az azok által ihletett Bartók-darabokból is, ráadásul akkor is Kelemen Barnabás és Kokas Katalin működött közre Hegedűduókkal. Az idősebb Eredicsek után most így a fiatalokra került a sor, és az utód, azaz a Söndörgő is életre hívta a maga Bartókos-Balkános programját, sőt, tette mindezt az egész Kelemen Kvartettet segítségül híva.


                                                     Söndörgő együttes

A műfajok közötti átjárás talán a népzene és a klasszikus zene között a leginkább kézenfekvő, már csak Bartók miatt is, noha nem árt, ha a célközönség mindkét műfajra nyitott, hiszen az egy tőről fakadás ellenére mégiscsak igen különféle zenékkel állunk szemben. Úgy éreztem, ezzel a nyitottsággal nem volt baj a Müpa közönségénél.

A Söndörgő koncertjeit rendre profizmus jellemzi, amelynek nehéz elmagyarázni a receptjét, de azért teszünk egy próbát a jelen produkció alapján. Remekül építik fel műsorukat, ami valahol ugyan hatásvadász (ez egyáltalán nem baj), de lényeges, hogy a zenei anyag egyre komplexebb, íve, dinamizmusa van az előadásnak, melyet a tempók és az egyre fülbemászóbb dallamok eredményeznek, egyre több a látványos elem, úgymint a virtuóz versengés amolyan concerto jelleggel – Eredics Áron és Salamon például többször párbajszerűen egymásnak feszültek –, valamint a hangszerek gyakori váltogatása.

A mostani Müpa-produkcióban is megfigyelhettük, ahogy egyre jobban bemelegedtek, egyre gyorsabb tempókat vettek, kontrasztként időnként bekerült egy kontemplatívabb, lassabb dallam, s mind a fényeknek, mind az ezúttal arányaiban is kifejezetten kielégítő hangosításnak köszönhetően olyan érzése támadt az embernek, mintha rock koncerten lenne. Persze asszociációm onnan is jöhet, hogy az együttes tavaly megjelent albuma is az ötletes Tamburocket – Hungarian Fireworks címet viseli: e lemezt a Songline Magazine öt csillaggal jutalmazta világzenei toplistáján. Egyébként erről a lemezről is hallhattunk néhány számot.

Az első félidő során két bejátszást hallhattunk Bartók gyűjtéséből, az első után a Söndörgő mutatott egy hasonló dallamot, később pedig Kelemen Barnabás és Kokas Katalin játszott hegedűduókat, szemléltetve az eredeti népzene és a Bartók-zene közötti hasonlóságokat. Az ő játékuk esetében azonban zavart az erősítés, mert konkrétan olyan hangja lett a hegedűnek, mintha valamilyen régi fonográg hengerről szólt volna vagy a ma már ritkán használatos hangszerrel, a tölcséres hegedűvel lett volna dolgunk. A koncert első részében összesen négy duót hallhattunk (Szerb tánc, Bánkódás, Máramarosi tánc, Szól a duda), mindegyiket ízesen, lendületesen és pontos összjátékkal.
 
                                                     Kelemen Kvartett

A Söndörgőnek hatalmas erénye a precíz és nyomatékosan jelen lévő ritmus, a dinamikával való játék, a hirtelen váltások, és ahogy mindez együtt lélegezve történik. Ilyen szempontból is élmény volt a Cele noći, azaz az újvidéki dal, amelynek meghitt hangulatát csak erősítette a folyamatos dinamikai pulzálás, amitől igazán élővé vált a muzsika, de nagyon ütősen szóltak azok a dallamok is, ahol a fiúk énekeltek, hiszen hangjuk – és a szöveg! – is mindig erőteljesen, pontosan és artikuláltan szólt. Kiemelkedő színfoltnak számított, amikor a Drago kolo virtuóz felelgetése Kelemen Barnabás és Eredics Salamon koncentrált, ám önfeledt játékában valósult meg. A koncert már említett ívét a félidő végére mintegy blokkot létrehozva vitték a finálé felé, amely során még több motivikus kapcsolatot fedezhettünk fel az egymás után megszólaló dallamok között.

Bartók 5. vonósnégyese szerencsére már akusztikusan foglalta el a második rész nagyobb részét, amelyben a Kelemen Kvartett világított rá a mű komplexitására. Az első tétel lendülete és ereje ragadott magával, a második tétel időtlenségének szépségével fogta meg a hallgatót, a bolgár ritmusú Scherzónak a lüktetése és akcentusai tették élővé az előadást, miközben érezhető volt, hogy a kvartett ívekben és folyamatokban gondolkodik. A negyedik tétel szólisztikus szakaszaiban a tagok egyenként is megmutathatták érzékenységüket, de ugyanakkor az ugratott vonós szakasz precíz együttjátéka is hatásosan szólt. A szilaj fináléban a figyelem és a koncentráció a féktelenség érzetével párosult, és a Bartók által gúnyosan közbevetett verklis szakasz humorát is átéléssel, hitelesen adta elő a kvartett.

Ezután a Söndörgő tagjai a terem hátsó feléből indultak meg egy huszárvágással, a Balkánon is, de főképp Iránban és Törökországban használatos nagydobbal, a tapannal, valamint klarinéttal, izgalmas orientális hangzást kikeverve arab improvizációjukban. Erre válaszként hallhattuk ismét a hegedűduókból Bartók Arab táncát. A keleties hangzást megtartva, Macedónia és Bulgária felé véve az irányt hallhattunk további dallamokat, melyekben újabb hangszerek is előkerültek, így a szaxofon és a trombita, valamint a darbuka, ráadásul Söndörgőék ezeket is kellő magabiztossággal szólaltatták meg. Az egész koncert végül a lemezükön is hallható keleties fantáziaszámba, a Hulusinationbe torkollott, amelybe a Kelemen Kvartett tagjait is bevonták, különleges új színekkel tarkítva ezt a muzsikát, olyanokkal, mint amilyeneket mindjárt az elején Fenyő László csellójátékában hallhattunk, aki kiválóan utánozta hangszerén a gadulka, sőt néha már-már a sarangi hangját. Az eksztatikus befejezés után persze nem maradt el az ováció, ami talán a hallgatóságot és a muzsikusokat is arra buzdíthatja a jövőben, hogy a határokat igenis át lehet, sőt néha át is kell lépni.

Szerző: Tóth Endre