| Vujicsics Együttes Több mint negyed évszázad azonos felállásban - valljuk be, zenekaroknál ez nem éppen megszokott jelenség. Az 1974-ben alakult Vujicsics Együttes (egyesek szerint zenekar, de a végeredmény szempontjából ez nem fontos) a hasonló nevű zenetudóstól, az 1975-ben elhunyt Vujicsics Tihamértől kölcsönözte nevét. A görögkeleti püspök vikárius fia igazi példakép volt a tagok előtt: európai műveltséggel bíró zeneszerző, előadó és zenetudós, de leginkább a délszláv folklór mindent-tudója. Nomen est omen, tartja a mondás, s ez a Vujicsics esetében különösképpen igaz: az "autentikus népzenei revival" képviselői - Eredics Kálmán (bőgő), Eredics Gábor (tambura), Borbély Mihály (furulyák), Brczán Miroszláv (csellótambura) Győri Károly (primtambura) Szendrődi Ferenc (tamburák) és Horváth Zoltán (tamburák) - az elmúlt 29 évben az országban élő délszláv nemzetiségek élő szimbólumává vált. Fellépésük - lett légyen az bárhol - mindig osztatlan sikert arat. S nem feltétlenül csak a délszlávok körében. Koncertjeiken a szerb, horvát stb. népzene valódi, mondhatni, hús-vér testet ölt, karon ragad s táncolni hív. Lírai dalaik a legerősebb, legzordabb férfiembert is sírásra késztetik. Az első hallásra talán kaotikusnak vagy éppen kakofonikusnak tetsző zsivajból (nem is túl) lassan érthető, világos és letisztult harmónia válik, melynek ütemei óhatatlanul mozgásra késztetik az ember fiát és lányát. Augusztus 12-én a Szabadtéri Folkesték a Petőfi Csarnokban elnevezésű rendezvénysorozat egyik fellépőjeként minden bizonnyal ízelítőt kapunk - a teljesség igénye nélkül - a Délszláv népzene, a Samo sviraj és a Vujicsics 25 - Ünnepi koncert a Zeneakadémián című albumokból is, de a lényeg, mint tudjuk, láthatatlan, így bizton számíthatunk arra, hogy valami olyan plusz meglepetést is kapunk (természetesen zenébe csomagolva), melyre egyáltalán nem számítottunk. Ki tudja? A sad Adio! I ko zna sta ce biti? (És most viszlát! És ki tudja, mi lesz?) Ott találkozunk! Music hal |