facebook
A TAMBURÁS
Vannak emberek, akiket mindenki ismer, de amikor mesélni kell róluk, bajban vagyunk, mert csak annyit tudunk, amit mindenki más, és ami bármely könyvben és lemezborítón elolvasható. Győri Karcsi a Vujicsics Együttes tagja, zenész, primtamburás - volt. És itt baj van a létige múlt idejével, mert mögötte gyász, hiány és a döbbenet. Micsoda? Karcsi ilyen fiatalon meghalhatott, éppen csak túl az ötvenen. Miért? Aztán az örök megválaszolatlan kérdés,miért volt neki ilyen kevés idő kimérve? A válasz helyett - belül - csak kiáltunk, ez igazságtalan. Keressük magunkban a képeket róla, idézgetünk a homlokunk mögött, s szembesülnünk kell azzal, hogy a kép már nem pontosítható, megismételhetetlen, mint a múlt. És tudjuk - megmásíthatatlanul -, ő már nem segíthet a felidézésben.

Mi, nézők, zenehallgatók emlékezünk, amikor kis primtamburával vagy hegedűvel kezében táncoltatja a dallamot a kíséret felett és feleselgetnek egymásnak a hangok, és énekelnek a hangszerek. Arca felidéződik, ahogy átéli. Látjuk a nevető ajkakat, kerekedő szemet és a felszabadult huncut mosolyt is, amikor a zenélés öröme kiteljesedik.

Karcsi is olyan családból származik akiket mindenki ismer, s akinek a fél város rokona. Horvát-dalmátok, így a bratstvo is összeköt közös gyökereivel. Mamája még a tanács titkárságán dolgozott, amikor ifjon, talán még gimnazistaként elkezdték a nagy terv megvalósítását, hogy világhírű zenekar lesznek és az egész város drukkolt nekik. Aztán teltek az évek, sikerek itthon és külföldön is, és megnemesedett a név. A fiúkból előbb zenekar, majd Vujicsicsék, a fogalom lett. S benne állandóságként a zene és ők a zenészek, az emberek. Amely itt, e soktornyú városban több mint egy együttes, amely Szentendrén a várost is jelenti már. És most eltört valami, valaki hiányozni fog a csapatból, és a városból is, visszavonhatatlanul.

Isten veled Karcsi!