| Más rendszeres táncházatok volt-e? Ezzel párhuzamosan és ezt követően is volt a Dagály utcában. De sokat jártunk más magyar táncházakba is, még a Kassákba is, meg vidékre is, Szegedre, Pécsre. A koncertezés mikor kezdődött? Az is mindjárt az elején. Amikor a táncegyüttest kísértük, ott zenekari blokkokra is szükség volt, elsősorban azért, mert a táncosoknak át kellet öltözni. Ez elég furcsa érzést keltett a zenészekben, még a legnagyobb együttesekben is, hogy igazából ez csak a táncról szól, a zenekar csak azért játszik, hogy a táncosok öltözhessenek. Ezt méltatlannak éreztük. Úgy gondoltuk, hogy a zenekari blokknak koncertszerűnek kell lennie, ugyanolyan figyelmet, energiát követel meg, ugyanolyan hatást kell gyakorolnia a közönségre, mint a táncnak. Kezdtünk komolyan foglalkozni ezzel, s aztán kezdett is megfordulni a dolog, már volt olyan előadás, ahol a közönség még jobban vette a zenekari részt, mint a táncot. Ehhez már kellett egy repertoár. Igen, de 1976 környékére már elég összegyűlt. Tanultunk az idősektől is, figyeltük a belgrádi rádiót. Már volt szalagos magnó, de sok gyűjtőutunk nem volt. " Tanultunk az idősektöl is."Pandúr Ruzica néni, Gábor, Kálmán - 1978.Pomáz Később aztán az archívumokat kezdtük el tanulmányozni, például amit Tihamér gyűjtött. Azt is megtudtuk, hogy ha igazán jó tamburazenét akarunk megtanulni, akkor Pécs és Mohács környékére kell mennünk. Sokat segített a pécsi rádió nemzetiségi műsorának szerkesztője, Branko Filákovics, akinek igen gazdag zenei archívumra volt rálátása. A tőle kapott anyag átformálta a repertoárunkat. Ebből tudtuk meg, hogy aki igazán jól akar tamburázni, annak azt Mohácson kell eltanulnia, ill. a Dráva mentére kell mennie, a hegedülés pedig Pécsudvardon sajátítható el. Amikor mi indultunk, hegedűs már alig volt, sőt tamburás se sok, hanem leginkább harmonikás. Mi főleg a félteni való hangszereket, a dudát, a frúlicát, a tamburicát akartuk megmenteni a kihalástól. Amikor "Duna menti" tamburazenéről beszéltek, akkor pontosan mit értetek alatta? Újvidéktől mondhatni Komáromig, sőt Pozsonyig lehetett tamburaszót hallani. Nem csak a szerbeknél, hanem több helyen a magyar hagyománynak is része lett a tamburazenekar. Persze elsősorban ott, ahol szerbek és magyarok együtt éltek. A zenekarok összetételén is meglátszott ez, mert egyszerre voltak jelen a vonós hangszerek és a tambura fajtái. De még olyan helyeken is voltak tamburazenekarok, mint Kiskunfélegyháza, ahol pedig nem sok délszláv volt. Mégis a háború előtt szinte valamennyi kiskunfélegyházi kiskocsmában tamburazenekar szólt, sőt színmagyar tamburakészítő is élt ott, pedig nincs is olyan közel a Dunához. Persze a Duna segítette az elterjedését, de onnan szét is ágazott. Egyes tájakon a tambura és a citera elnevezések felcserélődnek. Ma már lehet hallani a nyugati végeken is tamburazenét, a horvát vidékeken, de korábban Magyarországon elsősorban Baranya és Bácska voltak a tipikus előfordulási helyek. Míg a baranyai horvát hagyománynak a tambura fontos része, ez a nyugati határ-menti területekre korábban nem volt jellemző, ott inkább mostanában kezd megjelenni. Mennyire nagy az átfedés a horvát és a szerb zenei anyag között. Kezdettől tudtatok mindig különbséget tenni a kettő között? Igen, erre törekedtünk. Mindig is tudtuk, hogy az, hogy "délszláv", az a Jugoszlávia léte által politikai megfontolásból létrehozott fogalom, de más vallásról, más hagyományokról van szó. Persze a két nyelvben sok hasonlóság van. És a zenei nyelvben nincsenek hasonlóságok? Természetesen ott is van ilyen, például a baranyai dallamanyag egy nagyon különleges rétegződést mutat. Például bizonyos dallamok, amik a Vajdaságban a szerb közösség hagyományához tartoznak, a szerb katonaság baranyai jelenléte idején érdekes módon a horvát lakosság hagyományába is beépültek. Amit ma tehát egy mohácsi sokác dallamként gyűjthetünk fel, azt egy szerbiai kutató szerb dallamként ismerheti. Bartók nyomán Vujicsics Tihamér hívta fel arra a figyelmünket, hogy a Mura menti horvátok pedig sok magyar dallamot vettek át. Ti természetes könnyedséggel hivatkoztok bunyevácokra, sokácokra, dalmátokra, rácokra stb., de valószínűleg sok ember nincs tisztában azzal, hogy ezek milyen népcsoportokat takarnak. El tudnád ezt röviden mondani? A szerbeket a horvátoktól elsődlegesen a vallás különbözteti meg. A szerbség az ortodoxiához kötődik, a horvátok katolikusok és latin betűket használnak. A horvátok között további népcsoportokat találunk. A bunyevácok Bácskában élnek, ők vannak legközelebb a szerbekhez, városlakók, különlegesen szép a viseletük. A sokácok közül is sokan élnek Bácskában. A hercegszántói horvátok magukat sokácnak hívják. Ott sok szerb is lakik. A mohácsi sokácok közismertek. A Dráva mentén élők hívják magukat horvátoknak. Pécs környékén bosnyákok is vannak, ők is nyugati szertartású keresztények, nem a boszniai muzulmánokra kell gondolnunk. Az eltérő nyelvjárások mellett valószínűleg más eredet is meghúzódik a háttérben. Ilyesmi még a szerbek között is fellelhető. Itt a környékünkön egymás mellett van Szentendre, Budakalász, Csobánka, Pomáz, de mindegyik falunak kicsit más a hagyománya. A nagy áttelepülés a "Velika seoba" idején 1690-ben több helyről indultak el a menekülők, s akik például montenegróiak voltak, - a hagyomány szerint - a hegyes részre, Csobánkára mentek, akik Sumadia környékéről jöttek, azok inkább Pomázon telepedtek le stb. Ezek még nincsenek tökéletesen kikutatva, s a néprajzosok között van is vita. Három helységben csak szerbek voltak, viszont Szentendrén nem csak szerbek laktak, hanem dalmátok is, akik szintén horvátok, s szőlőművelők, iparosok voltak. Tihamér, bár pomázi szerb volt, ugyanolyan szeretettel gyűjtötte a horvát dallamokat is, sőt a magyarországi horvát népzene legnagyobb gyűjtőjének őt tekinthetjük. Egerben valamikor rácok is éltek, a �Rác templom" a város egyik értékes műemléke. Legalábbis a helyiek így hívják, de idegen nyelvre gyakran szerb templomként fordítják. Igen, de valójában rácok Érden, Ercsiben, a Csepel-szigeten Tökölön, valamint két Kalocsa melletti településen Bátyán és Dusnokon élnek. Érdekes módon őket, bár horvátok mégis rácoknak hívják. Ez hasonló ahhoz, hogy az ország sok részében a tót szlovákot jelent, de Baranyában horvátot. Lehet, hogy valamikor csak egyszerűen szlávot jelentett a szó a magyarok között. De azt hiszem, nem volt következetes a nyelvhasználat. Lehet, hogy szerbet használtak a szerbiaiakra, rácot pedig minden hozzájuk hasonlóra. Egerben tulajdonképpen szerb templom van, a tököli rácok viszont katolikus templomba járnak. Jogos feltenni ugyanakkor egy érdekes kérdést, hogy létezik-e katolikus szerb ill. ortodox horvát. Hercegszántó erre egy különleges példa, ahol nagyon egybefolyik a szerb és sokác hagyomány, még valláscsere is előfordult azért, hogy egy népesség anyanyelvén hallgathassa a liturgiát. Népzenekutató kell legyen a talpán, aki ott kutat! Tihamér magabiztosan járhatott e vidékeken is. Eme kis nyelvészeti és néprajzi kitérő után folytassuk beszélgetésünket a lemezeitekkel! Ha csak az önálló lemezeket nézem, akkor a harminc évhez képest nem túl sok van! Mondanál mindegyikről néhány szót? 1981-ben jelent meg az első, amit mostanában a Hungaroton CD-n is kiadott. Ennek még "Délszláv népzene" a címe, de az egyik oldalon szerb, a másikon horvát zene van, a végén egy-két makedónnal. A politikai egybemosást így igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten tisztázni. Az első lemezen még nincsen duda, de a későbbiekben - mert fontos hordozója a zenei hagyománynak - már mindig igyekeztük szerepeltetni, Juhász Zoltán, Szabó Zoltán, Vizin Antus, Szokolay Dongó Balázs dudás barátaink közreműködésével. Mai füllel milyennek találjátok első lemezeteket? Meglepően frissnek. Bár a legtöbb zenész nem szívesen hallgatja saját felvételeit, de vannak szituációk, mint például az LP CD változatának elkészítése, amikor ez elkerülhetetlen. A mastering során van lehetőség a hangszínek felfrissítésére, a dinamika és bizonyos fokig az egyes hangszerek hangerő arányainak megváltoztatására is. Ez az első, un. "fekete lemez" elnyerte �Az év hanglemeze" díját, közel ötvenezer példány fogyott el belőle. Ma egy CD-ből ilyen nagyságrendű eladás ebben a műfajban aligha elképzelhető. Míg az első a "fekete" lemez a borító alapszíne miatt, a második a "fehér". Ez a Fonográf stúdiójában készült tudtommal. Igen. Ekkorra az együttes már beérett hangszertechnikailag, s ezért ez a lemez a virtuozitást hangsúlyozza. E kiadvány nyugateurópai terjesztésének a jogát megvette egy angol-amerikai cég, s ez a tény is hozzájárult a lemez nagy sikeréhez. A következő önálló lemez, a "Samo sviraj" jó hosszú kihagyás után jelent meg. Mi ennek az oka? A koncertezésben is volt szünet? Nem. De voltak időszakok, például amikor katonáskodtunk, vagy amikor a gyerekeink születtek, hogy időnként csak hárman-négyen játszottak az együttesben. Azonkívül mindig kivártuk, amíg beérett egy zenei anyag, csak azért nem csináltunk CD-t, mert már ideje volt. Még így is soknak tűnik a második lemez 1985-ben és a Samo sviraj 1998-ban történt megjelenése között eltelt tizenhárom év. Több dolog is közrejátszott ebben. Egyrészt a Hungaroton megroppanása a rendszerváltás után. Tulajdonképpen csak a Vujicsics Egyesület megalakulásával lett kiadója a következő lemezeknek. Külföldi cégnek nem akartuk eladni a kiadás jogát, sőt a második lemezéét is csak nehézségek árán sikerült megszerezni a Hungarotontól, hogy idehaza is megjelenhessen CD-n, ne csak külföldön. Ilyesmivel ment el az idő. Aztán persze ne feledkezzünk meg a délszláv háborúról sem. Ezt akartam is kérdezni, hogy milyen hatással volt a háború a tevékenységetekre, mikor ti mindkét nép zenéjét játszottátok. Hát először is hirtelen óvatosakká váltak a meghívásunkkal nyugaton, mert nem mindig tudták, hogy a vendégmunkásaik horvátok-e vagy szerbek. Később Magyarországon is kezdtek olyan megrendelések jönni, hogy tisztán horvát, vagy tisztán szerb műsort kértek, ami korábban nem volt. De ezek a kérések általában nem a falvak lakosságától származtak, hanem politikai vezetőiktől. A Samo sviraj, ami a háború után született, hangsúlyozottan vegyesen szerb és horvát zene. Nem akartunk belemenni abba, hogy csak szerb zenét játszunk, mert mondjuk az együttes névadója szerb volt, vagy csak horvátot, mert a repertoárunk nagyobbik része horvát zene volt. Azt mondtuk, hogy az évszázadok óta kiérlelt zenei hagyomány nem láthatja kárát annak, hogy ezek a népek most hirtelen hadban álló felek lettek. Még akkor is, ha két külön kultúráról van szó, egymást évszázadokig gazdagították nyelvileg, zeneileg stb. Addig mindig igyekeztünk vidám zenét játszani, s most ezt egy háborúval a háttérben tettük. Nem véletlenül újítottuk fel a Rastanak című darabunkat, ami a mi felfogásunkban, feldolgozásunkban békéért mondott fohász. A zenésznek csakis ez lehet a feladata, mármint Samo sviraj! "Te csak zenélj!" A 25. jubileumi koncertről készült lemez tartalmaz új anyagot? Nyilván egy ilyen koncerten az addigi időszak felidézése dominál. A többletet egy élő és felejthetetlen hangulatú koncert adja, s különösen azoknak adhat nagy élményt, akik ott jelen voltak a Zeneakadémián. A zsúfolásig megtelt teremnek azért is nagy volt a jelentősége, mert valamilyen véletlen folytán kimaradt a koncertnaptárból, jóllehet időben lekötöttük. Végül sikerült megtölteni az egész Zeneakadémiát. Igyekeztünk keresztmetszetét adni a 25 évnek, s nem csak zenész és énekes barátaink segítettek ebben, hanem olyan meghívott vendégek is, mint a szerb ortodox egyházkösség tagjaiból alakult férfikar, a Jávor Kórus A Podravina viszont már horvát anyag. Így van. Ez Dráva menti horvát táncokat tartalmaz. Az önálló lemezek mellett azonban nem szabad elfelejteni, hogy mi számos más lemezen is közreműködtünk, így például a Vents d'Est együttesén. Aztán szerkesztettem a Harmonia Mundi-nak egy horvát adatközlői lemezt, ami azon archívum kutatásaim eredménye, ami számunkra is forrásanyagot jelentett. Jön a 30. jubileum. Igen. Ez most az év vége felé húzódik. Az idén éreztünk első ízben az első félévben a koncertjeinkben egy kis ritkulást, ami korábban sose volt jellemző. Nekünk általában sohase kellett szervezőket igénybe vennünk ahhoz, hogy muzsikálhassunk. Ráadásul többen a zenekarban nem is főállású zenészek, így sokkal több koncertet nem is tudtunk volna vállalni. Más autentikus népzenét játszó kollégáinktól is hallottuk mostanában, hogy hasonló hullámvölgyet tapasztaltak. Szerencsére nyáron ez már visszaállt, volt olyan hétvége, hogy négy koncertet is adtunk. Sajnos, ami a 30. jubileum koncertjét illeti, olyan rossz anyagi kondíciók mellett tudtuk volna csak megkapni a Zeneakadémia nagytermét, hogy el kellett állnunk eredeti elképzelésünktől. Azt, hogy korábbi zenész barátaink szívességből jöjjenek haza Párizsból, Liszabonból és más helyekről, ezt nem tartottuk elvárhatónak. Az éppen egzisztáló együttes fellépése pedig önmagában nem tükrözné ezt a három évtizedet, nem reprezentálná a 30 év zenei kapcsolatait. Volt például egy időszak, amikor rendszeresen léptünk fel énekesekkel. Sebestyén Márti, Gyenis Kati, Radics Ibolya, Greges Marica visszatérő közreműködői voltak a Vujicsics koncerteknek. |